Anonim web – 2. rész

Nos, már eljutottunk az internet „közepéig”, ássunk még mélyebbre, és látogassuk meg a DARK WEB-et.

A Dark web kizárólag speciális szoftverekkel és előkészüetekkel látogatható. Vigyázzunk, mert nem kevés veszély leselkedik ránk, ezért tegyünk meg mindent elővigyázatosságból. Jogtiszta szoftvereinket frissítsük, vírusirtónk legyen naprakész, majd töltsük le az első kellő programot, a TOR böngészőt.

A TOR böngésző a legalapabb szoftver, amellyel elérhetjük a dark web részeit.
Ide kattintva tudunk a TOR-t letöltő oldalra jutni: TOR LETÖLTÉS

NAGYON FONTOS, hogy csak és kizárólag a project weboldaláról töltsük le az adott szoftvert, mert már itt is áldozatul eshetünk a hazug, átverős weboldalaknak, és bizony belefuthatunk egy-egy vírusos letöltésbe, weboldal látogatásba. Legyünk óvatosak!

Szinte minden platfromra létezik a böngésző, azaz akár androidos telefonunkra is letölthetjük, bár ott nyílván kicsit másképpen fog működni, mint mondjuk windows-os PC-n.

„Maradj kapcsolatban”
A böngésző a telepítés utáni indításkor azonnal megpróbál felkapcsolódni a TOR hálózatára, amellyel eléri a csomópontokat, majd azokról a kívánt tartalmakat. Természetesen az alaptaratlmak eléréséhez használjatok itt is kacsás keresőt, a névre kattintva eléred azt a cikkem, amelyben leirom annak használatát, az bőségesen elég, hogy tudd és ismerd, hogyan kell alkalmazni ezt.

Lássuk, hogyan érjük el igazán a legsötétebb réteget az interneten:

A kacsás kereső NEM LESZ ELÉG a sötét és mély részek eléréséhez. Azonban ahhoz, hogy valóban biztonságban és anonim módon internetezz, már tökéletes. Nincs se reklám, se nyomkövetés, se akkora biztonsági kockázat.

Ehhez a TOR böngészőben írjuk be: onionsearchengine.com

Természetesen linket is raktam a kereső url-re, amelyre kattintva megnyílik ugyan a kereső, de azonnal figyelmeztet bennünket, hogy nem a TOR hálózatot használjuk, így bármi amit keresünk és meglátogatunk nem lesz anonim, és tudomást szerezhet róla bárki! Így NEM ÉRDEMES használni ezt a kereső motort a szimpla alap böngészőkben. Ez a TOR hálózathoz született!

Amint felállt a kapcsolatunk, és az OSE-vel (Onion Search Engine) elkezdtünk keresni, máris láthatjuk, hogy semmi köze a találati eredményeknek az eddigiekben látott és megszokott találatokhoz:

Csupa .ONION végződésű link, kriksz-kraksz címek. itt-ott elérhetetlen találati elemek, fúúú de zavaros igaz?!

Nos itt már kevés az óvatosság – csak olyanra keressünk, amely valóban érdekel, valóban fontos számukra és sajnos nem elérhető a „rendes” hálózaton történő kereséssel.

Kevés olyan dolog van amely nem elérhető a „rendes” hálózaton, de ha mégis akadna a fejünkbe olyan, ide fordulhatunk információért. Természetesen erős angol kell, mert itt semmi nem lesz anyanyelvi magyar. Semmi nem olyan, mint a jó öreg Google keresésben, semmi nem úgy néz ki a kattintás után, mint a „szép” weboldalak a „rendes” hálózaton. Itt az információ és az adat előrébb való, mint a látványos megjelenés.
De ez alatt nem azt kell érteni, hogy minden puritán fehér alapon fekete szöveg, csak a lényeg, hogy ne lepődjünk meg, ha egyszerűbb a hagymás weblapok megjelenése. 🙂

A dark net-ről röviden…

A Dark Web vagy “darknet” kifejezés eredete az 1970-es évekig nyúlik vissza, amikor az ARPANET-től, a modern internet ősétől független hálózatokat jelölte. A modern terminológiában a Dark Web egy információ-réteg, melynek működése az internetre ráépülő rétegektől függ. A Dark Web a legkisebb, legeldugottabb része az internetnek – alig észrevehető külső szemlélőknek. Ennek okai a következők:

  • Az oldalak legtöbbjét névtelenül üzemeltetik
  • Nagyon magas szintű a titkosítás
  • Helyesen konfigurált, speciális szoftver kell az eléréséhez

Miért tartják a Dark Webet a bűnözés melegágyának?

A nagyobb anonimitás az emberek legszörnyűbb vétkeit hozza elő, és az ebből profitálni kívánó bűnözőknek a Dark Web maga a mennyország. A Bitcoinhoz hasonló kriptovaluták megjelenése lehetővé tette az anonim fizetést, ez pedig az illegális kereskedelmet serkenti.

Thomas Rid és Daniel Moore (King’s College London) cikke, a Cryptolitik and Dark Net szerint az általuk hetek alatt felderített 2723 Tor Dark Web-oldal 56.8%-a, 1547 oldal tiltott tartalmakkal operált.

Úgy tűnik, a Dark Web több, mint felét személyes- és banki adatokkal, drogokkal, hacker eszközökkel kereskedő kiberbűnözők teszik ki. A cikk 2016 februárjából származik, de az online feketepiac története 2011-ig nyúlik vissza, amikor Ross William Ulbricht elindította a hírhedt Silk Roadot. Ez az elérhető drogok elképesztő mennyiségéről és választékáról volt ismert. Ulbricht 2013-as letartóztatása és az eredeti oldal leállítása ellenére kisvártatva újabbak bukkantak fel.

2017 júliusában bejelentették, hogy a két legnagyobb feketepiac a Dark Weben, az Alpha Bay és a Hansa le lett állítva az európai és amerikai hatóságok együttműködésének eredményeként. Az Alpha Bay leállítása után sok vásárló és eladó áttért a Hansára, mit sem sejtve arról, hogy a holland rendőrség júniusban titokban átvette felette az irányítást. A sikeres bezárások ellenére a hivatalos szervek elismerik, hogy ezeket az oldalakat a versenytársak gyorsan pótolják.

Bár a macska-egér játék nem kecsegtet sok reménnyel a Dark Web feltakarítására, nem csak a bűnözésről van szó. A Dark Web és a Tor önmagában csak technológia – alapvetően semleges. Egyes esetekben a Torhoz hasonló eszközök segíthetnek megőrizni az anonimitást a megfigyelés veszélye ellenére. Például a politikai aktivisták, riporterek, jogvédők esetében. A Tor sokat tesz érte, hogy a köztudatba a Dark Web előnyei is eljussanak.

Szólj hozzá!